x

A latin nyelv alapjai

2017. November 21. - DictZone


A latin nyelv alapjai

Készítette: Kovács J. László dr.

A latin nyelvtan részei

A nyelvtani részek: a hangtan, az alaktan és a mondattan

Hangtan 

A latin nyelvben előforduló hangok jelölésére az ábécé 21 betűjét használjuk, melyek a következők: 

a A, b B, c C, d D, e E, f F , g G, h H, iI, l L, m M, n N, oO, pP,  q Q, r R, s S, t T, v V, x X. 

Az archaikus k K betű ritkán használt (pl. Kalendae), ezt kiszorította a c C. 

A görög kölcsönszavakban használatos még az y Y és a z Z is. 


A latin betűk kiejtése 

A latin hangzók lehetnek magánhangzók (vocales) és mássalhangzók (consonantes). 


A latin hangzók kiejtése (phonetica): 

c (magas magánhangzóval együtt) "c" (pl. Cicero); egyéb esetekben "k" (pl. Caius); 

gu (magánhangzóval együtt) "gv" (pl. lingua); egyéb esetekben "gu" (pl. argumentum); 

i (magánhangzóval együtt) "j" (pl. ius, maior); egyéb esetekben "i" (pl. impero); 


A ph "f"-nek ejtendő (pl. philosofia); 

az rh "r"-nek ejtendő (pl. rhapsodia) 

a qu "kv"-nek ejtendő (pl. quadra) 

az s "sz"-nek ejtendő (pl. senior) 

a su "szv"-nek ejtendő (pl. suasio), egyéb esetben "szu" (pl. suavis) 

a ti (magánhangzóval, ha előtt nem áll s, t x) "ci"-nek ejtendõ (pl. natio); egyéb esetekben "ti" (pl. Titulus) 

az x "ksz"-nek ejtendő (pl. sexualis, Xerxes) 

az y "ü"-nek ejtendő (pl. ymber); egyébként "i"-nek (pl. hydra) 

a yu "j"-nek ejtendő (pl. yucca) 

a z "z"-nek ejtendő (pl. zona) 

A latin kettős magánhangzók (diphtongi) az alábbiak: ae, au, ei, eu, oe 

Az írásban egy hangot jelölő magánhangzó-csoportok egymástól elválaszthatatlanok. 

Valójában azonban nem kettőshangzók, mivel a kiejtésben egyetlen hangként hallhatók. A latin nyelvben például azaeésoecsoportokat a modern kiejtés szerinté-nek illetve rövidö-nek olvassuk, amelyeket egykor valódi kettőshangzóként (ai,oi) jelöltek. 

Az au kiejtése egyezik a magyaréval (pl. Aurora, Europa). 


Alaktan

A főnevek általános nemi szabályai: 

Férfiak, népek, folyók, szelek, hónapok nevei hímneműek (generis masculini). 

Nők, városok, tartományok, szigetek, fák nevei nőneműek (generis feminini). 

Semlegesneműek a nem ragozható főnevek (generis neutrius). 

E szabályok alól kivételek: 

az -i, -orum végű városnevek, melyek hímneműek; 

az -um, -a végű városnevek, melyek semlegesneműek. 

Közösneműek (generis communis) egyes főnevek, melyek férfit és nőt jelölhetnek (parens: atya-hímnemű, anya-nőnemű). 

Substantiva mobilia azok a főnevek, melyek csak végződésben különböznek a szerint, ahogy férfit vagy nőt jelentenek: magister - tanító; magistra -tanítónő. 

A névszók szótári alakja : névszótövek 

A névszók - főnév és melléknév - szótári alakjait a következőképpen írjuk ki. 

A főnévnek az egyes számú alanyesetét és birtokos esetét, valamint a nemét szokás kiírni, így planta, -ae (f) palánta, a melléknévnek a nemek szerint elkülönülő egyes számú alanyeseteit így : latus -a, -um széles. 

A névszók - főnév és melléknév - tövét úgy kapjuk meg, hogy a többes szám birtokos esetének a -rum vagy -um ragját elhagyjuk : ami megmarad, az a tőalak, és annak utolsó hangja a tőhangzó, pl. planta plur. gen. plantarum, tőalak: planta-, tőhangzó : a. 

A névszók tövei alapján öt névszóragozást (declínatiót) különböztetünk meg. Ezek singularis és pluralis genitivus ragja, továbbá tőhangzója az alábbi: 

singularis genitivus pluralis genitivus tőhangzó 




I. declinatio -ae -rum á




II. declinatio -i -rum ó




III. declinatio -is -um mássalhangzó v. i




IV. declinatio -us -um u




V. declinatio -el -rum é




Mondattan




Az egyszerû mondat




A mondat részei az állítmány, az alany; az állítmánykiegészítõ, a tárgy, a részes tárgy, a




határozó; a jelzõ és az értelmezõ.




A mondatrészek összeállítása a következõ:






Kikeressük az állítmányt, amely úgy ismerhetõ fel, hogy az verbum finitum (verbum finitum




az ige összes alakja indicativusban, coniunctivusban és imperativusban; az állítmány




infinitivusban ritkán áll). Az állítmány olykor hiányozhat is. Leggyakoribb, hogy az est és




sunt közmondásokban, a rövidség kedvéért vagy a mondást jelentõ igéket az idézetek




mellõl elhagya. Gyakori mondásokban is elmarad a könnyen odaérthetõ állítmány: Manus




manum (lavat) (kéz kezet (mos);






Az alany felismerhetõ abból, hogy a ki? mi? kérdésekre válaszol egy nominativusban álló




fõnév, fõnévi névmás vagy fõnév értelmében használt melléknév, esetleg infinitivus. Alanya




akkor nincs a mondatnak, ha az állítmány személytelen ige. Az alany elmaradhat, ha az




személyes névmás, vagy ha az könnyen kiegészíthetõ.






Az alanyhoz, - ha az fõnév, és általában minden mondatrészhez, mely fõnév - tartoznak:




jelzõ (attributum) és értelmezõ (appositio).




Vannak melléknévi, számnévi és birtokos jelzõk.




Az állítmányhoz és minden mondatrészhez, mely ige, tartoznak: az állítmánykiegészítõ, a




tárgy, a részes tárgy és a határozó.






Az állítmánykiegészítõ




A magyar nyelvben csak avan,leszésmaradigék mellett áll állítmánykiegészítõ.




A latinban a következõ igék mellett áll állítmánykiegészítõ (kettõs nominativus): appareo,




evado, existo, fio, maneo, moriur, nascor, sum, videor. Ezeken kívül a mondást, valaminek




tartást, választást, kinevezést jelentõ igék mellett, melyek passivumban állnak: appellor,




declaror, dicor, ducor, existimor, habeor, nominor, putor, renuntior, vocor.




Az állítmánykiegészítõ, ha lehetséges, nemben, számban és esetben megegyezik az




alannyal. Ha az alany mutató-, vagy kérdõnévmás, akkor az alany veszi fel az




állítmánykiegészítõ fõnév nemét: haec (nem hoc!) est mea sententia (ez az én




véleményem).




Néha a melléknév semleges neme áll kiegészítõül hím- vagy nõnemû alanynál: turpitudo




peius est, quam dolor (a gonoszság nagyobb baj, mint a fájdalom).




Ha az alany egyes számban áll s mégis többséget jelent (gyûjtõnév), az állítmány többes




számba kerül.




Ha a nõnemû- vagy semleges nemû szó férfit jelöl, az állítmány hímnemû (constructio ad




intellectum)




Ha több alany van, az állítmánykiegészítõ:




a többes hímnembe kerül (feltéve, hogy az alanyok különféle nemû személyek)




a többes semleges nembe kerül (feltéve, hogy az alanyok, dolgok neve megegyeznek a




legközelebb álló alannyal).




Latin nyelvi sajátságok




1. § A latinban nincsenek névelõk (pl. exemplum: példa, exemplum: a példa, exemplum:




egy példa)




2. § A latin nem használ külön alanyi és tárgyas ragozást (pl. lego epistolam: levelet




olvasok, lego epistolam: olvasok egy levelet, lego epistolam: olvasom a levelet)




3. § A latin minden esetben igei állítmányt használ (pl. Cicero vir civilis est).




4. § A latinban a birtokos és jelzõs szerkezetek szórendeje fordított (pl. res novae, animus




magnus)




5. § A latin fõnevek általában 3 nemûek:




hímnemûek (masculinum, m) (pl. abacus, mas)




nõnemûek (femininum, f) (pl. femina, rabies)




semleges nemûek (neutrum, n) (pl. facetum, neutra)






6. § A latin fõneveknek két számuk (numerus) van:




egyes szám (singularis) (pl. datum, habena)






többes szám (pluralis) (pl. data, habenae)




7. § A latin névszóknak 6 esetük van úgy egyes-, mint többes számban:




alanyeset (nominativus) (pl. datum - data)






tárgyeset (accusativus) (pl. datum - data)






birtokos eset (geneitivus) (pl. dati - datorum)






részes eset (dativus) (pl. dato - datis)






határozói eset (ablativus) (pl. dato - datis)






megszólító eset (vocativus) (pl. datum - data)




8. § A latin névszók 5 névszóragozási (declinatio) csoportba tartoznak.






A felosztás alapja a névszó tövének típusa:




a-tövû (pl. terra, ae f)




e-tövû (pl. res, rei f)




mássalhangzó + i tövû (homo, inis m)




o-tövû (pl. annus, i m)




u-tövû (pl. fructus, us m)




9. § A latin mellékneveknek többféle típusa van. A legtöbbjük a 3 nemnek megfelelõ




végzõdéssel rendelkezik (pl. magnus, -a -um, ezek szótári jelölése: magnus 3).




10. § A kéttagú latin szavak hangsúlya mindig az elsõ szótagon van (pl. Caesar).




A kettõnél több szótagúak esetében a hangsúlyt az utolsó elõtti szótag (paenultima) idõmennyisége adja meg - ha ez hosszú, akkor ezt hangsúlyozzuk (pl. aegritudo); ha ez rövid, akkor az utolsótól számított harmadik szótagot (antepaenultima) (pl. lallatio)




11. § A latin igék 4 különbözõ ragozási osztályba sorolandók (coniugatio). A hovatartozást




a folyamatos igetõ (imperfectum tõ) véghangzója adja meg az alábbiak szerint:




I. conjugatioban: a




II. coniugatioban: e




III. coniugatioban: i vagy u




IV. coniugatioban: i.




Az imperfectum tõ az összes folyamatos igealak képzésére szolgál: ehhez járulnak a




módjelek, az idõjelek és a személyragok is.




A latin igéket az indicativus praesens imperfectum singularis I. személye (pl. abiuro -




absorbeo - abdico - audio) és az infinitivus imperfectus (pl. abiurare - absorbere -




abdicere - audire) alapján osztályozzuk.


Latin helyesírási sajátságok




A rómaiak eleinte kizárólag nagy betûkkel (maiuscula) írtak az ókor végéig. A kisbetûket






(minuscula) majd csak a késõ köztársaság korától alkalmazták hivatali írásokban.






A szótagolásnak eleinte nem volt rendje, ezért ott választották el a szavakat, ahol éppen






vége volt a sornak.






Késõbb az összetett szavakat az alkotóelemek szerint választották szét (lamen-tatio,




ab-duco)




Nagy kezdõbetûvel írjuk:




a mondat kezdetét (Hoc ei non faciendum est.)




a tulajdonneveket (Hungaria, Roma)




a tulajdonnevekbõl származó mellékneveket (pl. respublica Romana, homo




Transdanuvianus).




a tulajdonnevekbõl származó határozószókat (Graius, Vescinus)




a tulajdonnevek részét képezõ mellékneveket (cognomen) (pl. Alpes Graiae, Scipio




Maior)






Copyright 2015 © Lingua Latina



Cimkék: nyelvek


Sütik elfogadása

A sütik segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban.
Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy sütiket használjunk.

Elfogadom
további információ