ur- betyder på ungerska
| Tyska | Ungerska |
|---|---|
| der Urheberschutz Substantiv | alkotói jog védelmekifejezés |
| die Urheimat [der Urheimat; die Urheimaten] Substantiv [ˈuːɐ̯ˌhaɪ̯maːt] | őshaza◼◼◼főnév |
| der Urian [des Urians; —] Substantiv | ördög [~öt, ~e, ~ök]főnév |
| der Urian [des Urians; die Uriane] Substantiv veraltet abwertend | bosszantó emberkifejezés ellenszenves emberkifejezés kellemetlen emberkifejezés |
| die Urias Substantiv | |
| der Uriasbrief [des Uriasbrief(e)s; die Uriasbriefe] Substantiv | Uriás-levélfőnév |
| urig [uriger; am urigsten] Adjektiv [ˈuːʁɪç] | eredeti◼◼◼melléknév komikusmelléknév őserejűmelléknév |
| der Urin [des Urins; die Urine] Substantiv [uˈʁiːn] | vizelet [~et, ~e]◼◼◼főnévTiszta a vizeletem. = Mein Urin ist klar. húgy [~ot, ~a, ~ok]◼◻◻főnév |
| das Urinal [des Urinals; die Urinale] Substantiv [uʁiˈnaːl] | férfi pisilde (WC)főnév |
| die Urinflasche Substantiv | kacsa [~át, ~ája, ~ák]főnév vizelő üvegkifejezés vizelőedényfőnév |
| der Uringeruch [des Uringeruch(e)s; die Uringerüche] Substantiv [uˈʁiːnɡəˌʁʊx] | vizeletszag◼◼◼főnév húgyszagfőnév |
| urinieren [urinierte; hat uriniert] Verb [ˌuʁiˈniːʁən] | vizel [~t, ~jen, ~ne]◼◼◼igeVizelnie kellett a gyereknek. = Das Kind hat urinieren müssen. |
| die Urinprobe [der Urinprobe; die Urinproben] Substantiv | vizeletminta◼◼◼főnév |
| der Urinstinkt [des Urinstinkt(e)s; die Urinstinkte] Substantiv [ˈuːɐ̯ʔɪnˌstɪŋkt] | ősi ösztön◼◼◼kifejezés |
| die Urinuntersuchung [der Urinuntersuchung; die Urinuntersuchungen] Substantiv | vizeletvizsgálat◼◼◼főnév |
| der Urkanton [des Urkantons; die Urkantone] Substantiv [ˈuːɐ̯kanˌtoːn] | őskanton◼◼◼főnév |
| die Urkirche [der Urkirche; die Urkirchen] Substantiv | ősegyház◼◼◼főnév |
| der Urknall [des Urknalls; —] Substantiv [ˈuːɐ̯ˌknal] | ősrobbanás◼◼◼főnév |
| urkomisch Adjektiv | muris◼◼◼melléknév csoda furcsakifejezés csoda mulatságoskifejezés nagyon nevettetőkifejezés szerfölött komikuskifejezés |
| die Urkraft [der Urkraft; die Urkräfte] Substantiv | őserő◼◼◼főnév |
| die Urkunde [der Urkunde; die Urkunden] Substantiv [ˈuːɐ̯ˌkʊndə] | okirat◼◼◼főnév okmány◼◼◻főnév oklevél◼◼◻főnév bizonyítvány [~t, ~a, ~ok]◼◼◻főnév |
| urkunden [urkundete; hat geurkundet] Verb [ˈuːɐ̯ˌkʊndn̩] fachsprachlich | hitelesít [~ett, ~sen, ~ene]◼◼◼ige tanúsít [~ott, ~son, ~ana]◼◼◻ige okiratba foglal◼◻◻kifejezés (okmányokkal) bizonyítige |
