A latinban gyakoribb a passivum mint a magyarban. Ahol a magyarban általános alany van, vagy az alany élettelen tárgyat-, elvont fogalmat jelentő főnév, ott a latin passivu-mot használ: pl. dicitur, dicuntur (mondják), Galli virtute ac consilio Caesaris perdomit sunt (Caesar bátorsága és belátása győzte le Galliát).
A passiv ige mellett a cselekvő alany ab praepositióval ablativusba kerül, ha személy; praepositio nélkül, ha nem személy.
A participium futurum passivi mellett nem ablativus, hanem dativus áll. így költőknél néha dativus áll ablativus helyett a passivum mellett.
A passiv ige a magyarra gyakran visszaható- (reflexiv-) vagy bennmaradó igével fordítható: mutari (változni), delectari (gyönyörködni), falli (csalódni), moveri (mozogni), augeri (gyarapodni), recreari (üdülni).
Gyakran már az activum is visszaható értelmű: vertere (elsősorban fordítani, fordulni), movere (mozgatni, mozogni); tenere (tartani magát).
A passiv ige mellett költőknél néha accusativus áll.
A műveltető ige gyakran passiv szerkezettel fejezhető ki: ferri (magát vitetni), duci (vezettetni magát).
A latinban a műveltető ige kifejezhető még a műveltető jelentés elhagyásával, egyszerű igével: Cimon pauperes mortuos suo sumptu extulit (Cimon a szegény halottakat eltemettette).
Kifejezhető iubeo igével és accusativus cum infintivo passivo-val, curare-val és participium fututurum
passivum-mal, concedere, ut-tal, sinere + accusativus cum infinitivo-val.
Műveltető ige tagadása: impedire, vetare igékkel.
A latinban sok műveltető igének megfelel egyszerű passivum: tondeor (hajamat nyíratom), exoror (megkéretem magam).
A módok használata
A magyar feltételes módja helyett a latin indicativust használ ezen kifejezésekben: possum (tudnék, tudhatnék), debeo (tartoznék), oportet, necesse est (kellene), decet (illenék), aequum est (méltányos volna), iustum est (igazságos volna), melius est (jobb volna), difficile est (nehéz volna), longum est (hosszadalmas volna).
A magyar feltételes múltnak itt megfelel az indicativus impferfectus (perfectus, plusquam- perfectus): aequum erat (méltányos lett volna), quis ignorat? (ki ne tudná?), quis non vidit? (ki ne látta volna?), arbitror (azt gondolnám), arbitrabar (azt gondoltam volna), nunquam existimavi (sohasem hittem volna).
A coniunctivus potentialis: hic quaerat quispiam (itt kérdezhetné valaki), confirmem (megerősíthetném).
Különös figyelmet érdemel az imperfus jelentése: haud facile discerneres (nem különböztethetted volna meg), videres (láthattad volna), crederes (az ember azt hihette).
A kívánság kifejezésére szolgál a coniunctivus optativus utinam kötőszóval és anélkül. Tagadó szó: ne.
Felszólítást fejez ki a coniunctivus liortativus, tagadás ne-vel.
Tiltás nem történik ne és imperativus praesenssel, hanem körülírással:
a. noli fugere (ne menekülj), nolite mentiri (ne hazudjatok),
b. ne + coniunctivus perfectus: ne fugeris (ne menekülj), mentiti ne sitis (ne hazudjatok),
c. ne és imperativus futuri: impius ne audeto placare donis iram deorum (istentelen ne merészelje kiengesztelni ajándékokkal az istenek haragját): ez a törvénykezés nyelve,
d. cave credas (ne higyjél).
Coniunctivus concessivus néha ut kötőszóval: feltéve, hogy, legyen bár: ut desint vires, tamen est laudanda voluntas (feltéve, hogy hiányzik erőd, mégis).
Kétkedő kérdés kifejezésére szolgál a coniunctivus dubitativus: quid faciam? (mit tegyek?), quo me conferam? (kivel közöljem?).
A coniunctivus imperfectus jelentésére figyelni kell: quis unquam crederet? (ki hitte volna?), quid faceret aliud? (mi mást tehetett volna?).
Az imperativus praesens (ama, amate, amare, amamini) személyhez intézett egy esetre szóló parancs kifejezésére; az imperativus futuri törvényekben állandóan érvényes parancsok kifejezésére: consulibus salus publica suprema lex esto (a consuloknak legyen az állam jóléte a legfőbb törvény).
Az igeidők használata
A praesenssel fejezzük ki a jelen időben éppen folyó cselekvést és az általános érvényű állításokat. Perfectum historicum-mal egyértelmű, a praesens historicum az előadás élénkítésére (infinitivus historicus).
Az imperfectum tartós cselekvések kifejezésére, a mellékkörülmények és állapotok leírására, ismétlődő események megjelelösére; szándékolt, de nem teljesült cselekvések kifejezésére (impferfectus de conatu).
A perfectum:
a. ~ historicum: az elbeszélésre használatos igeidő;
b. ~ logicum (vagy perfectum praesens) kifejezi, hogy egy cselekvés a jelenben be van végezve, már többé nem folyik, eredményében most is megvan. Ez az igeidő tulajdonképpen jelen idő: bevégzett jelenidő.
Általában fordítható, helyettesíthető jelennel: abiit (most már nincs itt), didici (tudom), consedi (ülök), dixi (most már hallgatok).
A plusquamperfectum a múltban befejezett cselekvésről szól.
A futurum a jövőben kezdődő illetve folyó cselekvésről szól. A futurum exactum a jövőben befejezett cselekvést jelöli. Előfordul a futurum exactum a jövő idejű cselekvés kifejezésére, ha azt gyorsan és biztosan bekövetkezőnek állítjuk.
A gerundium
A gerundium megfelel a magyar ~ás, ~és végű főnévnek és ragozható. Viszont megtartja igei természetét is, ha maga mellé accusativust és határozót kiván: ars dicendi (ékesszólás), cupidus imperandi (uralkodni vágyó), regnandi causa (az uralkodás végett).
Az ~ás, ~és végű főnév melletti jelző a latinban adverbiummal, a birtokos accusativussal fordítandó: ad beate vivendum (boldog életre), ad suscipiendum laborem (a munka elvállalására).
Ha a gerundium mellett accusativus áll, szeret a latin gerundivumos szerkezetet használni: az accusativus áll a gerundium esetébe, a gerundium helyére jön gerundivum (participium futurum passivum.) és megegyezik a főnévvel: consilium condendi urbem helyett urbem jön, condendi esetében genitivus-ba: urbis; condendi-ből lesz condendus (~a, ~um) és egyeztetve: condendae urbis consilium (a városépítés megbeszélése).
Utor (alkalmaz), fruor (élvez, haszonélvezete van), etc. mellett szintén használ latin gerundivumos szerkezetet.
A gerundium dativusa célt fejez ki, hivatalok nevénél azok rendeltetését: triumvir coloniae deducendae (földosztó bizottság), így comitia consuli creando (consul szavazó népgyűlés), azonkivül dativust vonzó melléknevek és igék után áll: tempus accommodatum (a megfelelő időpont), fructibus demetendis (a termés betakarítása), praeesse agro colendo (földművelés előtt állni), etc.
A gerundium accusativusa csak ad, in, ob praepositiókkal használatos: homo ad intellegendum et agendum natus est (az ember megértésre és cselekvésre született) különösen melléknevek mellett: idoneus (alkalmas), aptus (hozzáillő), accommodatus (alkalmas), utilis (hasznos), necessarius (szükséges).
Az ablativus, mint ablativus instrumenti fordul elő és ab, de, ex, in praepositiókkal: docendo discimus (tanítással tanulunk), de bene vivendo disputatum est (a jó életről vitázunk).
Nem alakul át a gerundiumos szerkezet gerundivumos szerkezetté:
a. ha a gerundium tárgya pronomen vagy adiectum neutruma: ars vera ac falsa diiudicandi (hamis ítélkezések valódi művészete),
b. ha az átalakulás után sok ~arum, ~orum végződés lenne,
c. ha a gerundium fogalmát inkább ki akarjuk emelni, mint a tárgyat: iniurias ferendo maiorem laudem mereberis quam ulciscendo (nagyobb dicséretet fogsz érdemelni azáltal, hogy az igazságtalanságot elviseled, mint azáltal, hogy azt megbosszulod).
Megfigyelendő a személyes névmás genitivusa mellett használt gerundivum, tekintet nélkül a számra és a nemre: mei conservandi causa (hím- és nőnemű), nostri (vestri) conservandi causa (nem: nostri conservandorum vagy conservandarum causa).
A supinum
A mozgást jelentő igék mellett az ~um végű supinum célt fejez ki: venatum ire (vadászatra menni).
Az ~u végű supinum ablativus limitationis értelmében használatos: a fas (szabad), nefas (nem szabad), nem ragozható főnevek és egyes melléknevek mellett: incredibilie dictu (alig hihető), visu iucundus (szemgyönyörködtető), aspectu turpis (rút látvány), intellectu difficilis (nehezen megérthető).
Az infinitivus
Az infinitivus alany- és tárgyként egyaránt előfordul. Az alanyi infinitivushoz a kiegészítő accusativusba kerül: bonum esse praestat quam bonum videri (jobb jónak lenni, mint jónak látszani).
Licet mellett dativusba: vobis licet fortunatis esse (szabad szerencsésnek lennünk).
A latin használat nagyjából azonos a magyaréval.
Az accusativus cum infinitivo
Az accusativus cum infinitivo megfelel a magyarban a „hogy" kötőszóval kezdődő mondatnak.
Használatos alanyként:
a. személytelen igéknél (apparet, consiat, conducit, expedit, convenit, decet, placet, iuvat, nihil attinet, me fugit, me fallit)
b. est igével összetett kifejezésekben: aequum, par, iustum, apertum, manifestum, credibile, verum, verisimile, facile, difficile, honestum, turpe, fas, nefas, scelus, fama, opinio, spes, opus est;
Opus est mellett állhat puszta infinitivus is. Necesse est, oportet mellett állhat puszta infinitivus vagy ut nélkül coniunctivus is;
c. a mondást jelentő igéknek est igével összetett passiv alakjainál (traditum est, dictum erat, negari non potest),
d. dicitur, traditur mellett, ha ezeket jelentik: valaki azt mondja, ~állítja,
e. videtur, ha azt jelenti, hogy helyesnek látszik,
f. nuntiatur (híresztelik).
Tárgyként előfordul az accusativus cum infinitivo:
a. érzést, észrevételt, gondolatot, mondást jelentő igék mellett,
b. volo, nolo, malo, cupio után, ha a mellékmondat alanya más, mint a főmondaté; egyébként csak infinitivus,
c. iubeo és veto mellett accusativus cum infinitivo activi áll, de ha nincs kitéve a személy, akinek a parancs szól, akkor infinitivo passivi áll. Soha nem áll dativus iubeo és veto mellett!
d. statuo, decerno mellett accusativus cum infinitivo gerundivi: statueram, tibi Romae manendum esse (elhatároztam, hogy neked Rómában kell maradnod)
e. sino, patior,
f. érzelmet jelentő igéknél, melyeknél quod is állhat.
Az accusativus cum infinitivo-hoz járuló összehasonlításban az alany szintén accusativusban áll: scimus eum non minus avidum fuisse, quam Caesarem (tudjuk, hogy nem kevésébé ambiciózusabb Caesarnál).
A közvetlen észrevételt (látást, hallást) jelentő igék mellett accusativus cum infinitivo helyett gyakran accusativus cum participio áll: audio te canentem (hallak énekelni, én az éneklésednek fültanúja vagyok); audio te canere (hallom, hogy te énekelsz, énekelni szoktál).
Ha azon hogy-gyal kezdődő mondatban, melyet accusativus cum infinitivo-val kell kifejezni, feltételes mód van, a rendes accusativus cum infinitivo helyett futurum esse (fuisse) ut és coniunctivus imperfectus vagy coniugatio periphrastica I, infinitivusa áll: scio futurum esse, ut veniretis (tudom, hogy jönnétek), scio vos venturos esse (tudom, hogy jöttetek volna), scio futurum fuisse, ut veniretis, scio vos venturos fuisse.
Az accusativus cum infinitivo futuri helyett gyakran előfordul a körülírás fore (futurum esse) ut és coniunctivus praesens vagy ~imperfectum-mal. Szükséges e körülírás olyan igéknél, melyeknek nincs supinumuk: spero fore, ut huius facti te paeniteat (remélem, hogy te ezt a tettedet meg fogod bánni; paenitet-nek nincs supinuma.
A nominativus cum infinitivo
Recte fecisse videor (látszik, hogy én helyesen cselekedtem), recte fecisse videris (látszik, hogy te helyesen cselekedtél).
A nominativus cum infinitivo nevezhető személyes szerkezetnek is, mert az az ige, amelytől az egész szerkezet függ (s amely a magyarban általában személytelen ige), felveszi a „hogy”-gyal kezdődő mondat alanyának személyét.
Személyes szerkezet áll:
a. iubeor, vetor, sinor, videor, dicor, putor, existimor, iudicor, arguor, prohibeor mellett: pl. hoc facere iubeor (megparancsolják, hogy ezt csináljam), milites muros adire iussi sunt (a katonáknak megparancsolták, hogy menjenek a falakhoz),
b. traditur, traduntur, fertur, feruntur alakok mellett: Xanthippe morosa fuisse fertur (állítólag Xanthippe rossz kedvű volt).
A mondatok nemei
A mondatok általában állító- illetve tagadó mondatok.
A tagadás történhet non, haud, nullus, nihil, nullo modo, nullo pacto; minime, nequaguam, neutiquam, haudquaquam szavakkal. Két tagadás állítást jelent. Altalános tagadás után a ne-quidem, a neque-neque nem jelent állító jelentést.
A mondatok lehetnek még: kijelentő-, óhajtó-, parancsoló- (tiltó-) és kérdő mondatok.
A kérdő mondat elején kérdő névmás- vagy más kérdő szócska áll: ~ne, num, nonne. A ~ne után lehet a válasz egyaránt állító és tagadó; num után (talán, talán csak nem, ugye nem) tagadó választ várunk; nonne után (nemde, ugye nem) állító választ. Numquis?, numquid? (ecquis?, ecquid?) (vajon ki?, vajon mi?).
A kettős kérdés szétválasztó kötőszavai: utrum — an; ~ne — an (vajon — vagy); vagy puszta an, illetve a szó végéhez járuló ne a második részben, az első részben pedig semmi kérdőszó. Ha kettőnél több a szétválasztott részek száma, minden következő tagban an áll: utrum -an -an.
An-nal kezdődő egyszerű kérdés valójában hiányos kettős kérdés: vagy talán?
Az összetett mondat
A kötőszók
A mondatok összekapcsolása kötőszókkal történik. A kötőszók mellérendelők vagy alárendelők.
A mellérendelő kötőszók (enim, et, sed, stb.) egyenlő rangú mondatokat kapcsolnak össze: főmondatot főmondattal, mellékmondatot mellékmondattal.
Az alárendelő kötőszók (cum, ut, quamquam, stb.) mellékmondatokat hozzákapcsolnak főmondatokhoz vagy a főmondatokhoz közelebb álló mellékmondatokhoz.
A mellérendelő kötőszók az egyszerű mondatban is előfordulnak és egyenlő rangú mondatrészeket kapcsolnak egymáshoz: alanyt alanyhoz, tárgyat tárgyhoz, stb.
A mellérendelő kötőszók:
a. kapcsolók (ac, atque, et, etiam, nec, neque, que (és, valamint)),
b. választók (aut, sive, ve, vel (vagy)),
c. ellentétesek (autem, at, atqui, ceterum, sed, tamen, vero, verum (pedig, de, mégis, egyébként, ámde, mégis, azonban, hanem),
d. magyarázók („okadók”) (nam (mert, ugyanis, de íme, hiszen {mondat élén}, például {előző általános kijelentés után}, a mondat elején; enim (mert, ugyanis, mindenesetre, valóban, bizonyára {a mondat első szava után}, a második helyen),
e. következtetők (ergo (tehát), itaque (ezért), a mondat élén; igitur (tehát), rendesen a második helyen).
Két vagy több mellérendelt mondatrészt a latin vagy kötőszó nélkül állít egymás mellé (asyndeton) vagy mindegyikhez odateszi az et kötőszót (polysyndeton). Az utolsó tag lehet que-vel (ritkán:atque és et) kapcsolva.
Két mellérendelt jelző közé kitesszük az et vagy atque kötőszókat: bellum diuturnum atque perniciosum (egy hosszú veszedelmes háború).
Két hivataltárs (consul) neve között elmaradhat az et: Cn. Pompeio M. Crasso consulibus.
Párosan felsorolt ellentéteknél elmarad a kötőszó: Democritus bona mala, honesta turpia discernere poterat (Demokritusz képes a jót és rosszat, az erényt és erkölcstelent megkülönböztetni).
Et, et quidem; et is, id, et is quidem, atque is, isque (még pedig).
Ac, atque (általában: és) jelentése:
mint: hasonlóságot, egyenlőséget vagy ellentétet jelentő szavaknál: alius (más, mint), aequus (egyfoma), contra (szemben), dispar (különböző), idem (ugyanaz, mint), iuxta (közelében), par (egyenlő), perinde (éppen úgy, mint), similis (épp olyan).
Et — et; cum - tum (úgy — mint).
A mellékmondatok
A "hogy" kötőszóval kezdődő mellékmondatok.
A "hogy" kötőszóval kezdődő mellékmondat latinra fordításánál figyeljünk arra, hogy (a) milyen mellékmondat a szóban forgó és hogy (b) milyen szótól függ.
A célhatárózó mondat könnyen felismerhető. Benne az állítmány felszólító módban áll, a miért?, mi célból?-kérdésekre felel. Latinra fordítható ut vagy ne kötőszavakkal és coniunctivussal.
A következményes mellékmondatra ráismerünk a főmondatban levő "úgy, annyira, olyan, akkora, hasonló" szavakból. Latinra fordítható ut vagy ut non kötőszavakkal és coniunctivussal.
"Hogy" kötőszóval kezdődik a függő beszéd (oratio obliqua), melynek fordításánál szem előtt tartandó: ami az egyenes beszédben kijelentő főmondat, az a latinban accusativus cum infinitivo-val fordítandó; másféle (azaz kérdő, parancsoló, óhajtó) főmondatok és a mellékmondatok állítmányai coniunctivusban állnak.
A függő beszéd egy alfaja a függő kérdés. Allítmánya a latinban coniunctivusban áll.
A "hogy" kifejezendő accusativus cum infinitivo-val. és nominativus cum infinitivo-val (ld. az előbb felsorolt esetekben).
A "quod" használata.
a. A "hogy"-kötőszóval kezdődő mondat gyakran egy, a főmondatban levő mutató névmás kifejtését adja. Ennél "quod"-dal fordítjuk: id (illud, id), quod … az a körülmény, hogy …; inde (ex eo), quod … (abból, hogy …); in eo, quod … (abban, hogy …); pro eo, quod … (ahhoz képest, hogy …); propterea (ideo), quod … (azért, hogy …),
b. quod (ami azt illeti, hogy),
c. bene (prudenter, recte) facio, fit, accidit, evenit után quod áll okhatározó kötőszóként,
d. érzelmet jelentő igék: aegre, fero, gaudeo, laetor, miror után,
e. dicsérést, köszönést, vádolást jelentő igék: accuso, gratias ago, laudo, vitupero után,
f. nisi, quod, praeterquam, quod (kivéve, hogy; eltekintve attól, hogy),
g. accedit (hozzájárul) után quod és ut áll.
A "quod" után coniunctivus csak akkor áll, ha a mellékmondat más véleményét fejezi ki.
Általában coniunctivus áll: non quod (nem mintha); est quod … (van ok arra, hogy …), nihil est quod … (nincs ok arra, hogy …), quid est quod …, quae causa est quod …, quid est causae quod …, nihil est causae quod …, (nihil) habeo quod … után.
A "quominus" használata.
Akadályozást, elijesztést jelentő igék: impedire, deterrere, resistere, interdicere után. "Quominus" helyett állhat "ne" is és "quin" tagadó szó után.
A "quin" használata.
Csak tagadó főmondat után, mindig coniunctivussal:
a. qui non, quod non értelmében: nemo est quin sciat (nincs, aki ne tudná); nihil est tam difficile quin (semmi sem olyan nehéz, mint),
b. következményes ut non értelmében: nunqum accedo, quin (sohasem jövök hozzád, hogy ne),
c. a következő kifejezések után: non dubito, quis dubitat (kétlem, hogy bárki kétségbe vonja); num quis dubitat (vajon bárki kétségbe vonja); non multum abest (nem nagyon messze); nihil praetermitto (semmit nem hagyok figyelmen kívül); temperare non possum (nem tudom irányítani); vix me contineo (nehezen tartom magam vissza); facere non possum (nem tehetem); fieri non potest (nem lehet).
Nota bene: facere non possum ut veniam (nem jöhetek); facere non possum quin veniam (jönnöm kell).
A félelmet jelentő igék után a "hogy" "ne"-vel fordítandó; a „hogy nem" "ut"-tal vagy "ne — non"-nal. Ha a félelmet jelentő igét tagadják, "ut" nem használható, hanem csak "ne non".
Hasonlóan, ha a mellékmondat tagadása csak egy szóra vonatkozik.
Az elhatározást jelentő igék (constituere, decernere, statuere) infinitivus-szal állnak, ha a mellékmondat alanya és a főmondat alanya egyenlő, máskülönben "ut".
"Ut" (consecutivum) használandó:
a. a comparativus után: quam ut (minthogy),
b. a következő személytelen kifejezések után: est (igy áll a dolog); futurum est (be fog következni); in eo est (a dolog annyira jutott); prope est (nincs sok híja); fieri potest, fit, accidit, evenit, contingit (bekövetkezik, előfordul), mos (moris) est, consuetudo est (szokás), lex est, ius est (törvénye, joga); aliquis hoc habet (valakinek az a szokása); sequitur, efficitur (ebből következik, -folyik); restat, relinquitur, reliquum est (hátra van); proximum, est (most az következik), extremum est (az a vége); multum abest (sok híja), tantum abest (annyira nem);
Eme utóbbi kifejezések mellett kettős "ut" áll: tantum abest, ut probem sententiam tuam, ut eam maxime impugnandam censeam (annyira távol vagyok attól, hogy helyeseljem a véleményedet, hogy inkább szükségesnek tartom, hogy az ellen leghevesebben kikeljek).
"Ut" (finale) áll a következő igék után:
a. cavere, consulere, curare, prospicere, providere, videre (gondoskodni),
b. cogitare, contendere, curae mihi est, id agere, in eo elaborare, id spectare, laborare, moliri, niti, operam dare (törekedni, fáradozni),
c. optare (kivánni) (vupio és nolo után nem áll ut, csak coniunctivus vagy acxusativus cum infinitivo),
d. expectare, opperiri (várni),
e. implorare, orare, obsecrare, obtestari, precari, rogare, quaeso (kérni),
f. flagitare, petere, postulare (követelni),
g. edicere, denuntiare, imperare, iubere (ha jelentése: hivatalból elrendelni),
h. manndare, praecipere, praescribere (megbízni, parancsolni),
i. az elhatározást jelentő igék,
j. auctor sum, consilium dare, suadere, persuadere (tanácsolni),
k. commonefacere, monere, hortari (inteni),
l. impellere, incitare, sollicitare (buzdítani),
m. cogere, subigere (kényszeríteni),
n. adducere, inducere, movere (megindítani),
o. concedere, dare, permittere (megengedni),
p. efficere, facere, perficere, impetrare (megtenni, keresztülvinni)
q. adipisci, assequi, consequi elérni).
"Ut" nélkül coniunctivus áll:
a. akarást jelentő igék után (nolle, malle, velle),
b. megengedést, kérést, követelést, intést jelentő igék után,
c. fac, cave után,
d. oportet, necesse est, licet után.
Az igék jelentése szerint különféle szerkezet áll az alábbi kifejezésekben:
persuadeo ut (rábeszélek, hogy valami történjen),
persuadeo és accusativus cum infinitivo (meggyőzök valakit arról, hogy valami így van),
concedere és accusativus cum infinitivo (megengedem, hogy valami így van),
concedo ut (megengedem, hogy valami történjék),
contendo és accusativus cum infinitivo (állítom, hogy valami van),
contendo ut (fáradozom, hogy),
cogito és accusativus cum infinitivo (arra gondolok, hogy valami van), ut (szándékozom),
facere és accusativus cum infinitivo (feltéve, hogy),
censo és accusativus cum infinitivo (hiszem, hogy valami van),
censeo ut vagy accusativus cum infinitivo gerundivi (véleményem, hogy valamit tenni kell).
A "hogy" fordítható relatív mondattal is.
Fontos megjegyezni: dignus, qui és coniunctivus (méltó arra, ogy); így indignus, aptus, idoneus után is.
A "hogy"-kötőszóval kezdődő mondatot lehet gyakran gerundiumos kifejezéssel is fordítani: regibus revocandis studebant (az ifjak arra törekedtek, hogy visszahívják a királyokat); ad rebellandum incitavit (arra ösztönözte, hogy lázongjanak); docendo discimus (tanulunk az által, hogy tanítunk, tanítva tanulunk).
"Az által, hogy" fordítható cum explicativummal.
Az okhatározó mondat
Az okhatározó mondat kötőszavai: cum (minthogy) coniunctivussal; quod, quia (mivel, mert) coniunctivussal csak akkor, ha a mellékmondat más véleményét fejezi ki; quoniam, quando (quidem) indicativussal.
Megkülönböztetendő az okhatározó mellékmondat a magyarázó („okadó”) "enim", "nam" (mert, ugyanis) kötőszóval kötött főmondattól.
Az időhatározó mellékmondat
"Cum" + indicativus szerkezet használatos az alábbi esetekben:
a. ha a mellékmondat tisztán időt határoz, és ha előtte a főmondatban egy időhatározói "tum", "eo tempore (die, anno)" szerepel (cum temporale),
b. ha a "cum" jelentése: "valahányszor" (cum iterativum).
Utána indicativum perfectum szerepel, ha a főmondatban praesens-, plusquamperfectum, ha a főmondatban imperfectum található,
c. ha a "cum"-kötőszóval kezdődő mellékmondat a főmondat után áll és a főmondatban mondottak után egy váratlan eseményt vezet be; ekkor "midőn hirtelen", "egyszerre" (repente, subito) szavakkal fordítjuk (cum additivum),
d. cum explicativum: hoc cum confiteris, scelus te admisisse concedis (azzal, hogy ezt beismered, megengeded, hogy vétkeztél).
"Cum + coniunctivus"-szerkezet található elbeszélésben imperfectum-mal vagy plusquamperfectum-mal. Utóbbinál "miután"-nal fordítható.
Dum donec, quoad.
a. "Dum + indicativi praesens" áll a magyar múlt helyén, ha a mellékmondat egy terjedelmesebb cselekvést mond el, melynek történése alatt bekövetkezik a főmondat cselekvése: dum haec Romae geruntur (mig ezek a dolgok történtek Rómában, az alatt),
b. "Dum, donec quoad + indicativus bármely ideje" áll, ha a mellékmondat cselekvése oly hosszú ideig tart, mint a főmondaté,
c. "Dum, quoad + indicativi perfectum, praesens- vagy futurum exactum" áll, ha a főmondat huzamoss idejű történést fejez ki, aminek befejeződését követően beáll a mellékmondat cselekvése (a magyarban "míg nem"): Horatius Cocles impetum sustinuit, quoad ceteri pontem irruperunt (Horatius Cocles támadását szenvedte el, míg a hidat le nem rombolták).
Ekkor coniunctivus is áll, ha a mellékmondatnak célhatározói értelme van.
Postquam (miután); ubi, ut, simulac, utprimum, ubi primum (amint, mihelyt) után indicativi perfectum áll.
"Antequam" és "priusquam" (mielőtt) után:
a. indicativi praesens áll, ha a főmondatban praesens vagy futurum van; coniunctivum praesens van, ha a mellékmondat lehetőséget fejez ki és különösen általános állításban,
b. indicativus perfectum áll, ha a magyarban múlt áll,
c. coniinctivus imperfectum vagy -plusquamperfectum. áll, ha a főmondatban perfectum historicum van és a mellékmondat általában célt, lehetőséget fejez ki az elbeszélésben,
d. futureum exactum, ha a főmondatban futurum áll.
A feltételes mondat
A feltételes mondatban és a főmondatban állhat:
a. Indicativus. Valós eset,
b. Coniunctivus praesens vagy perfectum. Feltételezett (elképzelt) eset, lehetőség,
c. coniunctivum imperfectum vagy plusquampfectum. Nem valós eset, lehetetlenség. Kötőszók: si, si non, nisi. A "nisi" (hacsak nem, kivéve ha) az egész gondolatot tagadja; a "si non" csak egy szót tagad.
Si minui, sin minus, sin aliter, si contra (ha pedig nem). Dummodo, dum, modo (ha csak, csak hogy) és coniunctivum.
A nem valós esetet tartalmazó feltételes mellékmondat után a főmondatban indicativum imperfectum vagy perfectum áll, ha a főmondatban:
a. "lehet, kell, illik" igék állnak,
b. "paene", "prope" adverbiumok állnak,
c. gerundivumos kifejezés található,
d. coniugatio periphrastica activa alkalmazásánál,
e. ha a főmondat cselekvését, mint kétségtelenül bekövetkező cselekvést, kívánjuk kifejezni.
Ha a nem valós esetet (lehetetlenséget) tartalmazó feltételes mondat függő viszonyba kerül, akkor a feltételes mellékmondat ideje változatlan marad, a hozzá tartozó főmondat pedig átalakul aszerint, amint az ige, melytől függ az egész szerkezet:
a. accusativus cum infinitivo-t,
vagy
b. "quin", "ut", "ne"-kötőszavas kapcsolást kíván.
Utóbbi esetben a főmondat imperfectuma megmarad, a pluscquamperfectum helyére pedig "urus fuerim", "is", "it" alakok állhatnak: non dubito quin, si potuisses, me adiuturus fueris (nem, kétlem, hogy te segítettél volna, ha tehetted volna).
A megengedő mondat
Kötőszók: "quamquam + indicativus; "etsi", "tametsi", főleg indicativussal; "etiamsi" úgy szerkesztendő, mint a feltételes mondat; "quamvis", "licet", "ut" és "cum" + coniunctivus.
A vonatkozó (relatív vagy jelző) mondat
A vonatkozó mondatokban általában indicativus áll. Coniunctivus akkor, ha a vonatkozó mondatnak célhatározói, következményes, okhatározói, megengedő, feltétéles mellékjelentése van: legati missi sunt, qui pacem peterent (követeket küldtek, hogy azok békét kérjenek), secutae sunt tempestates, quae hostem a pugna prohiberent ((olyan) zivatarok, hogy azok az ellenséget a harcban megakadályozták).
Coniunctivus áll olyan vonatkozó mellékmondatokban:
a. amelyek szorosan csatlakoznak egy accusativus cum infinitivo-hoz vagy egy coniunctivusban álló mellékmondathoz,
b. amelyekben nem az elbeszélő, hanem más személy fejez ki véleményt.
Fontos a coniunctivus a következő kifejezések után: non is sum qui (nem vagyok az az ember, aki); sunt, qui; non desunt, inveniunter, reperiuntur, existunt, exorti sunt; nemo est, nullus est, nihil est, non habeo, quis est, quid est.
Coniunctivus áll "aptus", "idoneus" után a következő relatív mondatokban:
quod sciam (amennyire én tudom); quod meminerim, (amennyire emlékszem); quod intellegam (amennyire értem).
Quippe qui, ut vagy utpote qui (mint aki) + coniunctivus.
A consecutio temporum
A consecutio temporum (az idők egymást követése) olyan mellékmondatra vonatkozik, amely a főmondattal szoros viszonyban van, s melyben az állítmány coniunctivusban áll.
Ha a főmondat főidőben (praesens, perfectum logicum, futurum vagy futurum exactum) van, úgy a mellékmondatban coniunctivum praesens vagy perfectum illetve a coniugatio periphrastica prima praesense áll.
Ha a főmondat mellékidőben van (imperfectum, plusquamperfectum vagy perfectum historicum), úgy a mellékmondatban coniunctivum imperfectum vagy
plusquamperfectum illetve a coniugatio periphrastica prima imperfectuma áll.
A praesens historicumot egyaránt vehetjük fő- és mellékidőnek.
A főmondatban álló coniunctum perfectum-ot mellékidőnek tekintjük.
Ha egy mellékmondat igenévtől (infinitivus, participium, stb.) függ, arra legyünk tekintettel, hogy az az igenév milyen időt helyettesít.
A következményes mellékmondat ideje független a főmondat idejétől.
A célhatározó, függő, kérdő és vonatkozó mondatokban a perfectum logicum után többnyire coniunctivum imperfectum vagy plusquamperfectum áll.
Nem valódi a feltételes mondatok ideje, ha ezek a mondatok függő viszonyba lépnek, nincsenek alávetve a consecutio temporum szabályainak. Ezekben megmarad a coniunctum imperfectum vagy plusquamperfectum, még ha praesens-ben vagy futurumban álló igétől függnek is.