Indikativus konstatáló mód, amely az elbeszélést előre viszi. Ez a valóság módja, a valós eset, mely egy vitathatatlan tényt jelez.
A latin igéket az indicativus praesens imperfectum singularis I. személye (pl. abiuro - absorbeo - abdico - audio) és az infinitivus imperfectus (pl. abiurare - absorbere - abdicere - audire) alapján osztályozzuk.
A magyar feltételes módja helyett a latin indicativust használ ezen kifejezésekben: possum (tudnék, tudhatnék), debeo (tartoznék), oportet, necesse est (kellene), decet (illenék), aequum est (méltányos volna), iustum est (igazságos volna), melius est (jobb volna), difficile est (nehéz volna), longum est (hosszadalmas volna).
Az indicativus (és coniunctivus) (activum) végződései:
Singularis
1. személy egyes szám:-o, -m
2. személy egyes szám:-s
3. személy egyes szám:-t
Pluaralis
1. személy többes szám:-mus
2. személy többes szám:-tis
3. személy többes szám:-nt
Használata:
A vonatkozó mondatokban általában indicativus áll.