Megjegyzés: az implicit alak a felsorolt alakok általában rejtett, közvetett voltát jelenti. A fenti sano ige szótári alakja: "sano 1", amely azt jelenti, hogy ez az ige az I. declinatio szerint ragozódik és igealakjainak végződése ennek megfelelően tipikus: -o, -are, -avi, -atum.
A latin igék ragozásuk szerint 4 coniugatio-csoportba sorolhatók.
Az egyes igealakok ezeknek megfelelően változó, s ezekkel összefüggésben adódnak a szótári alakok: a II. declianatióba tartozó abhorreo ige szótári alakja: abhorreo 2 ui (visszariad, elborzad, elretten, utál, irtózik), melynek implicit tartalma: abhorreo, abhorrere, abhorruī;
a III. declianatióba tartozó contemno ige szótári alakja: contemno 3 tempsi, temptus (becsmérel, kigúnyol), melynek implicit tartalma: contemno, contemnere, contempsi, contemptus;
a IV. declianatióba tartozó sentio ige szótári alakja: sentio 4 sensi, sensus (észrevesz, érez) implicit tartalma: sentio, sentire, sensi, sensus.
A latin rendhagyó igéket, azok szótári alakjait - akár más idegen nyelvekben is - külön ismerni és használni szükséges.
A latin igék jellegzetességei:
A. A latin nem tesz különbséget az alanyi és tárgyas ragozás között (pl. amabant jelenti azt, hogy szerettek (alanyi), de azt is, hogy szerették (tárgyas).
B. A latinban a személyes névmások kitétele "felesleges", hiszen az ige száma és személye biztosan rámutat a személyre. Ha a névmás hangsúlyos, akkor a személyes névmás teszi azzá.
C. A latin igék különöző ragozási osztályokba tartoznak (ld. fentebb). A hovatartozást az imperfectum tövének véghangzója határozza meg, amely
I. coniugatioban: -a;
II. coniugatioban -e:
III. coniugatioban: -mássalhangzó vagy -i illetve -u;
IV. coniugatioban: -i -
és ez a tő szolgál az egyes igealakok képzésére.
Az imperfecta actioban ehhez járulnak hozzá a módjelek, időjelek és személyragok.
D. A latin igéket igenem, igemód, igeidők és állapot - mint nyelvtani alpfogalmak - szerint kezeljük.
E. A latin III. coniugatioban a kiejtést nehezítő mássalhangzótorlódás elkerülésére magánhangzó-betoldáshoz folyamodik.
Pl. az audio (hallok) ige esetében -melynek coniugálása alkalmával az imperfectumtőhöz (audi-) az -o, -s, -t, -mus, -tis, -nt személyragok kapcsolódnak - elvileg az alábbi alakok jönnének létre: audio -audis-audit-audimus-auditis-audint. Látható, hogy a pluralis III. személyben (audint) -nt mássalhangzótorlódás lépne fel. Ezt a latin egy -i- kiejtéskönnyítő hang betoldásával segíti (audiunt). Természetesem a rövid -i tövűek esetében erre a kötőhangzóra nincs szükség.
Egyéb torlódás elkerülésére pl. az i az -r-el kezdődő végződések - így az infinitivus -re képzője előtt - e-vé változik (pl. regre helyett regere (irányítok)).
Coniugatiós kategóriák
A latin igéknek hatféle idejük (tempus) létezik:
Jelen idő (praesens): a jelen időben folyó cselekvést jelzi;
Múlt idő (imperfectum): a múlt időben történt cselekvést jelzi;
Jövő idő (futurum simplex): még meg nem történt cselekvést jelzi;
Régmúlt idő (perfectum): a múltban történt és akkor be is fejeződőtt cselekvést jelzi;
Befejezett múlt idő (plusquamperfectum): a múltban történt cselekvés előtt történt cselekvést jelzi; Befejezett jövő idő (futurum exactum): a jövőben befejezésre kerülő cselekvést jelzi
A különböző idők képzéséhez vesszük az ige tövét és hozzátesszük a személyi végződést. Pl. amo, amare, amavi amatus (szeretek) ige esetén az ige töve ama-, ehhez tesszük pl. jelen időben az akítv jelen idejű végződéseket (amo, amas, amat, stb.)
A végződések attól különböznek, hogy mely igeidőt óhajtjuk képezni. Mivel a latinban a mondat alanyát nem jelöljük - mert az az ige végződéséből kiderül, hogy mely személlyel kapcsolatos - azt nem képezzük. Pl. a latin kifejezésben: amat ianua limen (az ajtó szereti a küszöböt, az ajtó mindig zárva van).